Bob melletti paintball pályáról

Lövés BalatonpaintballA bob melletti pálya , a BALATONI KALANDPARKBAN, a nagyszámú nyári érdeklődésre való tekintettel, minden évben szépül, és bővül. Az idénre egy újabb pályarész készül ( ~500nm ) a már meglévő ~1600 nm-es küzdőtér mellé, így nagy csapat esetén (30 fő felett) a 2 paintball pályát összenyithatjuk. A kisebb részen akár 2-4 fős kis családi játékot is lehet rendezni.

A kalandpark látogatottsága megkívánja, hogy egy új parkoló épüljön a park területén, ami a paintball pálya kisebb helyváltoztatását fogja maga után vonni. Ez előre láthatólag, -reményeink szerint- csak az ősszel következik majd be, így a nyári nyitva tartásunkat nem fogja befolyásolni.

A bob melletti paintball pályánkon, mint már a tavalyi évben is, EDZÉSEKET tartunk. Min. 8 fő felett, előre bejelentkezés után, jóval kedvezőbb tarifákkal!